Egy élet a galambcsalogatás szolgálatában | Geoff Garrod tollából
Írta: Geoff Garrod, fotók: Richard Faulks
Ebben a blogbejegyzésben a tapasztalt vadőr, Geoff Garrod elmeséli, hogyan vált a gyermekkorában kezdődött galambcsalogatás iránti rajongása egy életen át tartó szenvedéllyé. Emellett bemutatja azokat a hagyományos terepi ismereteket és technikákat is, amelyek évtizedeken át meghatározták a vadászati szemléletét. Nézze meg az alábbi videót, és kísérje el Geoffot egy örvös galamb vadászatra az Egyesült Királyságban, amelyet a ShotKam Gen 4 rögzített a lövő szemszögéből.
Hogyan fedeztem fel a galambcsalogatás iránti szenvedélyemet
A galambcsalogatás egész életem egyik legnagyobb szenvedélye volt. Minden akkor kezdődött, amikor még kisfiú voltam. Édesapám gyakran magával vitt egy galamblesre azon a farmon, ahol dolgozott, és ahol mi is laktunk. Akkoriban alig lehettem hét éves, és időnként megengedte, hogy néhány lövést leadjak a régi, egylövetű, forgó-tolózáras Webley & Scott .410-es puskájával. Egyszerűen imádtam az édesapámmal tölteni az időt, ahogy a legtöbb kisfiú is, és ő egyre jobban megbízott bennem a fegyverrel kapcsolatban.
Élénken emlékszem egy különleges napra, amikor édesapám galambcsalogatásra indult, én pedig addig könyörögtem neki, amíg meg nem kértem, hogy vigyen magával. Nem volt azonban .410-es lőszere, ráadásul akkor még túl kicsi voltam ahhoz, hogy az ő puskáját használjam. Borzasztóan csalódott voltam, de továbbra is kérleltem, hogy legalább elkísérhessem. Emlékszem, felvettem a sötétkék duffle kabátomat a nagy fa gombjaival – pont olyat, mint amilyet Paddington mackó viselt, és amilyen akkoriban sok gyereknek volt. Benyúltam a zsebembe, és olyan érzés volt, mintha kincset találtam volna: tizenhét darab, egy korábbi vadászatról megmaradt lőszer lapult benne. Azt az izgatottságot a mai napig nem felejtettem el.
Elsétáltunk Parkwoodba, amely körülbelül háromnegyed mérföldre volt a háztól, és frissen vetett cukorrépaföldek vették körül, ahol a növények éppen kezdtek kibújni. Ekkoriban körülbelül tízéves lehettem, és a világ egészen más volt a hetvenes évek elején. Édesapám az erdő egyik oldalán alakított ki számomra egy kis lest, ő pedig a másik végén helyezkedett el. Addigra már jó néhány lövést leadtam életemben, de ma már el sem tudom képzelni, hogy ilyesmi megtörténhetne! A leshálón volt egy kis nyílás, amelyen keresztül figyeltem és lőttem. Nem hiszem, hogy sok madarat lőttem volna repülés közben; a legtöbb galambot akkor ejtettem el, amikor már leszálltak a csalik közé. A megtalált 17 lőszerrel pontosan 17 galambot lőttem, és attól a pillanattól kezdve végérvényesen beleszerettem a galambvadászatba.
Hagyományos galambcsalogatás és a modern módszerek
Azokban az időkben a galambvadászatot elsősorban sportból űzték, illetve azért, hogy egy-két galamb kerüljön az asztalra. Természetesen a gazdák akkor is ugyanúgy szerették volna csökkenteni a galambállományt, mint ma, hiszen már akkor is komoly mezőgazdasági kártevőnek számítottak. Ma azonban sokkal több a szabályozás, jóval többen vadásznak galambra, és az egészből szinte egy külön iparág alakult ki. A környékünkön akkoriban szerintem mindössze három ember járt galambvadászatra, és mindannyian megelégedtünk néhány csaligalambbal, jó terepismerettel és egy leselejtezett katonai álcahálóval. Ma már rengeteg különféle eszköz és mechanikus segédeszköz kapható a piacon, és biztos vagyok benne, hogy mindegyiknek megvan a maga haszna. Ennek ellenére már nagyon korán tudatosan eldöntöttem, hogy továbbra is úgy szeretnék vadászni, ahogyan azt édesapám, valamint mentorom, a helyi vadőr, Martin Taylor tanította nekem.
Nem tagadom, hogy néhányszor kipróbáltam a forgó csalizókat (whirlie/rotary). Az első alkalommal úgy tűnt, valóban segített, a második alkalommal azonban már egyáltalán nem voltam meggyőződve arról, hogy bármilyen különbséget is jelentett volna. Ezért inkább a hagyományos módszereimhez ragaszkodom: egy zsák műanyag csaligalambhoz, vagy még inkább elhullott madarakhoz, amelyeket tartókra helyezek vagy pálcákra függesztek fel, hogy természetes csaliképet alakítsak ki. Előfordult már az is, hogy mindössze egyetlen elhullott madárral indultam el csaliként, és ennek ellenére is szép terítéket sikerült elérnem. Meggyőződésem, hogy a gondos felderítés, a terepismeret, a helyismeret és a les megfelelő elhelyezése jelentik a sikeres galambcsalogatás alapját. Figyelje a madarak repülési útvonalait, ismerje meg a termesztett növényeket, vegye figyelembe a szélirányt, alakítson ki természetes hatású csaliképet, és gondosan válassza meg a les helyét. A különféle eszközöknek mindig meglesz a helyük a galambcsalogatók körében, és egyáltalán nem bírálom azokat, akik szívesen használják őket. Én azonban maradok a hagyományos megközelítésnél, mert számomra ez jelenti a galambcsalogatás igazi élményét. Semmi sem tölt el nagyobb izgalommal, mint amikor egy galamb átrepül a mező fölött, észreveszi a csalikat, majd egyenesen feléjük veszi az irányt. Ilyenkor tudja az ember, hogy mindez a jó felderítésnek és a kiváló terepmunkának köszönhető – hogy kiérdemelte azt a lövést, és ettől válik az egész még értékesebbé.
Úgy gondolom, hogy a galambcsalogatás egyik legnagyobb kihívása az, hogy a madarakat egészen közelre csalogassuk. Elsődleges célunk egy kártevő faj állományának szabályozása, és bár a távolabb elrepülő madarakra leadott lövések is izgalmasak lehetnek, amikor lehetőség adódik rájuk, a cél az, hogy a galambokat tisztán és hatékonyan ejtsük el. Ehhez pedig az szükséges, hogy közel kerüljenek a leshez. A csaligalambjaimat ritkán helyezem 25 méternél távolabb magamtól, és arra törekszem, hogy a legtöbb galamb 15–25 méteres távolságra érkezzen. Közel csalni őket jelenti az igazi kihívást, a tiszta találat pedig már csak a hab a tortán.
A vadőrtől a ShotKamig
Tizenhat éves koromban lettem hivatásos vadőr, és ezt a döntésemet egyetlen pillanatra sem bántam meg. Martin Taylor mentorálásának köszönhetően olyan pályát építhettem fel, amely rengeteg örömet ad, és a termények védelme is a munkám részét képezi ezen a mintegy 4000 holdas birtokon. Ez egy nagy szántóföldi gazdaság, ahol sokféle növényt termesztenek, és galambokból sincs hiány. Így mára az, ami a munkám része, egyben az élethosszig tartó hobbim is. Ma már saját YouTube-csatornám is van, ahol a ShotKamkamera felbecsülhetetlen értékű számomra. Fantasztikus felvételeket készíthetek vele, különösen a ShotKam Gen 4 segítségével. Emellett kiváló edzőeszköz is, amely segít elemezni a hibáimat, amikor nem megy jól a lövészet – mert ilyen napja mindenkinek akad. A felvételeket nem a leshelyen nézem vissza a telefonomon, hanem otthon. Ilyenkor azonnal látom, hol hibáztam – általában túl nagy előtartást adtam! A felvételen a madár, az előtartás és a sörétszórás helye is jól látható, mindez a lövő szemszögéből.
Miért szeretem még ma is az örvös galamb vadászatát?
Hatvanas éveimben is ugyanakkora örömet jelent számomra a galambcsalogatás, mint kisfiú koromban. Véleményem szerint az örvös galamb Nagy-Britannia legjobb apróvad madara. Semmi sem múlja felül azt a változatosságot, amelyet a lövési lehetőségek terén kínál, és a levegőben mutatott mozgékonysága páratlan. Ha még soha nem próbálta, és szenvedélyes sörétes vadász, mindenképpen érdemes kipróbálnia.
Kövesse Geoff Garrodot online
- YouTube: Geoff Garrod Shooting
- Instagram: @geoff_garrod63
- Weboldal: https://www.geoffgarrod.co.uk/
Ön ezt olvassa:
